| 1. oldal | 2. oldal | 3. oldal |
Római-kori épület feltárása Hévíz Egregy városrészében
2. rész
Müller Róbert
A DRV szennyvízcsatornájának árka mélyebben fut, mint a római falak, ezért ez észak-dél irányban minden falat teljesen átvágott. A munkások biztos észrevették, hogy mit találtak, csak a beruházó érdekeit sértette volna, ha megjelennek a régészek és leállítják a munkát.
A feltárást megelőzően a felszín a terület nyugati felén csaknem vízszintes volt, és egyenletesen lejtett a keleti oldal, a völgy felé. A szintkülönbség a nyugati és a keleti zárófal helye között 120 cm volt. A római korban némileg más volt a helyzet. Az épület külső falai egyidőben készültek, és tekintve, hogy a rómaiak komoly műszaki ismeretekkel rendelkeztek, az alapfalak árkait nagyjából azonos mélységűre ásták, így az alapárkok mélységéből megállapítható, hogy a nyugati oldal akkor is csaknem vízszintes volt, hisz az északnyugati saroknál 118.83 m balti magasságban, míg a délnyugati sarokban 118.81 m magasságban találtuk meg az alapozás alját. A délkeleti sarkot 118.07, az északkeletit 117.80 m mélyre alapozták, tehát a felszín északkelet felé is lejtett. Ez érthető, hisz arra folyt az a kis ér, ami friss vízzel látta el a települést, és amit az 1960-as években tereltek új mederbe, az épülettől távolabb, majd a meder helyét és környékét feltöltötték. Az épület belsejében a padlók közt nem volt ilyen nagy eltérés, mert a keleti oldalon helyenként 60 cm vastag, köves feltöltést találtunk a habarcspadló alatt.
A feltárás során kiderült, hogy a római korban először nem is egy kőépületet, hanem egy fagerendákból összeállított borona házat építettek itt. Az Attila út alatt ugyanis nagyjából 119 m balti magasságban egy hozzávetőleg 10 x 10 m-es négyzetben szorosan egymás mellé helyezett lapos homokköveket találtunk, a sarkokon nagyobb méretűeket. Ez úgy értelmezhető, hogy ezeket a köveket a faépület talpgerendái alá tették, hogy megakadályozzák azok elrothadását. Az épület pusztulását tűzvész okozta. A tapasztott agyagpadló, és a ház közvetlen környezetében a felszín vastagon pirosra égett. A keleti oldalon a ház omladéka alatt nem égtek hamuvá a talpgerendák, hanem csak elszenültek. Ezért a köveken több cm vastag faszénréteget találtunk. A faház építésének és elpusztulásának korát nem ismerjük, de az eltett faszénminták C14 vizsgálata feleletet adhat erre a kérdésre. A járószinten talált kerámiatöredékek nem keltezhetők pontosan, de feltételezhető, hogy még az 1. század első felében épült fel a ház. A legfelső járószinten találtunk egy nagyon kopott bronzérmet, amit Tiberius császár uralkodása idején Kr. u. 15-16-ban vertek. Talán itt a ház környékén veszítette el valaki az 1. században, és több mint három évszázaddal később valamilyen földmunka során valaki véletlenül megtalálta. Valószínű, hogy ez a korai telep nem ebből az egyetlen faházból állt, mert az épület északkeleti részén is előkerült ez az átégett réteg, ami egy másik házat jelezhet, de itt a későbbi habarcspadlók miatt nem bontottunk ki nagyobb felületet. A faházban, továbbá a déli és a keleti oldalon a házon kívül cölöplyukak kerültek elő. Ezek a ház belső osztásához, ill. a házhoz épített féltetős toldalékhoz tartozhattak.
A faház pusztulása után a felszínt elegyengették, és feltehetően az 1. és a 2. század fordulóján egy nagy kőépületet emeltek. Ez 45 m hosszú, és csaknem 23 m széles volt, tehát kb. 150 római láb hosszú és 75 láb széles lehetett. Bejárata a keleti oldalon volt, itt az épület teljes szélességében egy 3 m széles folyosót találtunk. A külső falnak sekélyebb alapot készítettek, ezért feltételezhetjük, hogy itt egy féltetős, oszlopos bejárati előtér, egy porticus volt. Ehhez középen egy több mint 8 m széles, 16 m hosszú belső udvar csatlakozott, amelynek északi oldalán egy három, déli oldalán egy két helyiségből álló épületszárny állt. Az udvart és a helyiségeket habarcspadló borította. Az udvar északnyugati és délnyugati sarkánál szűk közlekedőkön át két hosszú folyosóra lehetett jutni, amit tapasztott agyagpadló borított. A folyosók közötti négyszögletes tömböt három helyiségre osztották. Az épület észak- és délnyugati sarkában két négyszögletes helyiséget építettek. Az észak-nyugatit még kettéosztották, és itt egy fürdő meleg- és langyos vizes medencéjét (caldarium és tepidarium) alakították ki. Erre utal, hogy a vízzáró, öntött terrazzo padlót kis, négyzetes téglákból épített oszlopocskák tartották, hogy a forró levegő felhevíthesse a padlót, és azon keresztül a vizet. A hideg vizes medence (frigidarium) alig 1.6 x 2.4 m-es volt. Az északnyugati sarokhoz, észak felé még egy 7 m széles épületszárny csatlakozott, amelynek hosszát, mint említettük nem ismerjük. Bár külső megjelenése és alaprajzi elrendezése alapján ez az épület úgy nézhetett ki, mint egy római villagazdaság lakóépülete (villa urbana) ezt nem tekinthetjük biztosnak, mert az itteni klimatikus viszonyok mellett a lakóépületeket mindig ellátták központi fűtéssel is, és ennek nem találtuk itt nyomát.
[1] [2] [3] tovább >>>